Beköszöntő

„A sarkkör melletti kisvárosban, ahol a tüdeje kilyukadt és a karját majdnem levágták, nem volt kórház, de a helyi egészségközpont sürgősségi osztályán helyettesítő magyar orvos épp a mikrosebészet specialistája volt. Összevarrta az izmait és a véredényeit, miközben a központ teljes vérplazmakészletét beletöltötték. Hajszálon múlt, de végül életben maradt.”
(Liza Marklund-James Patterson: Üdvözlet a gyilkostól 222.old., Animus Kiadó, 2011. )

Munkahelyekről, beosztásokról beszélgetünk a kollégákkal a pillanatnyilag üres vizsgálóban. Klinikákról, mentőzésről, főnökökről ( természetesen a potenciális lógásokról). Az egyik szakorvos kolléga azt mondja, hogy nálunk sokkal jobb a munkahelyi légkör (a sürgősségin), mint az osztályon.
– Ó, nagyszerű! –mondjuk erre kórusban. -Akkor vállalj itt több műszakot!
– Akkor már haza se menjek!
-???
-A feleségem nem szereti, ha itt dolgozom. Későn érek haza és egyedül kell fürdetnie a gyerekeket.
Szintén kétgyermekes családorvos-rezidens kolléganőmmel összenéztünk: de régen is volt már, hogy ez valamikor nekünk is szempont volt…hogy (orvos)házaspár (szülőpár) együtt fürdessen-fektessen-altasson. És az orvosférjek sokat ügyelnek ám: ha kezdők, azért, ha szakorvosok, akkor azért.
Gyakran fürdetünk egyedül.
Hamar belejön az ember .

Ezen az oldalon egy kétgyermekes családorvos-rezidens anyuka munka-és ünnepnapjairól olvashatsz (ez volnék én). Tavasszal tettem meg az első (igen tétova) lépéseimet a szakorvosképzés kanyargós ösvényein. A fenti két élmény hatására határoztam el, hogy némely élményemet megosztom Veletek.

Váljék egészségetekre !

Petrezselyem