Hellinger új szempontból

Nemrég, egy barátnőm javaslatára elmentem egy Hellinger-féle családállításra. Ez itt ugye nem a reklám helye, szóval akit érdekel, hogy mi ez, keressen rá nyugodtan. A privát véleményem sem olyan fontos, nem erről terveztem írni.

Amiről viszont írni szeretnék, az a következő: voltunk tizenpáran, persze kevés férfi, többnyire nők. Ami viszont meglepett, hogy átlagos, normális, nem egyetemet végzett és nem túlkvalifikált emberek vették a fáradságot és egy, illetve két teljes hétvégi napon szabaddá tették magukat, hogy részt vegyenek az állításon, volt utazási költségük és az állításnak részvételi díja is van. Ezeket bevállalták. Ami még ennél is lenyűgözőbb volt azonban, az a motivációjuk, hogy valamiféle családi, magánjellegű, vagy mondhatnám lelki, pszichológiai személyek közötti problémájuk rendezését tartottak ily fontosnak, hogy ennyi energiát ebbe belefektettek. Közben persze maximális empátiával fordultak és vettek részt abban is, hogy mások (idegenek) gondjai valamerre lendüljenek. Mindez azért nyűgözött le, mert ezerszámra íródnak a cikkek az orvosok, orvostanhallgatók problémáiról, viszont lasszóval kell fogni az embereket, hogy bármilyen tréningen részt vegyenek és a segítségkérés –- sokszor még annak elfogadása is – valahogy nem működnek. Pedig mindannyian tudjuk, miről is beszélek. Vajon hogyan lehetne a segítő szakmabélieket a segítségkérés irányába is motiválttá tenni?