1. gyogyitonokert@gmail.com
  2. 6722 Szeged, Egyetem utca 2.
  3. OTP Bank 11705060-20000772
  4. 18286636-1-06

Interjú Várkonyi Andreával

Mit jelent számodra a gyógyítás? Hogyan választottad, és hogyan hagytad el a gyógyítói pályát? Milyen területeket „próbáltál ki” az egészségügyben? Miért a pszichológia?

Az orvosi pálya választása számomra nem volt kérdés, orvos családban nőttem fel, a szüleimen kívül tágabb körben a nagynénik és nagybácsik is orvosok. Ráadásul szakterületükön mindannyian országos szinten elismert szakemberek, ezen kívül számomra példaértékű orvosok. Amikor a pályaválasztásra került sor nem is volt kérdés, pedig soha nem erőltették. Egyszerűen egyértelmű volt. Nem is nagyon ismertem szinte más hivatást közelről. A diplomám megszerzése után Édesapám nyomdokaiba lépve a belgyógyászatot választottam, azon belül is a gasztroenterológiát. Ezen kívül a pszichiátria és a neurológia jött még szóba, de a belgyógyászat volt az igazi vágyam. Ezen kívül az oxyológia érdekelt, ha abban az időben már lettek volna magas szintű, jó háttérrel megszervezett sürgősségi betegellátó egységek, az is szóba jött volna. 2000-ben végeztem Szegeden, ezután 2 évet a szegedi I.sz. Belgyógyászati klinikán dolgoztam. Innen csábított el a TV2. Ez első hallásra éles váltásnak tűnik, azonban érettségi előtt kezdtem el a szegedi kábeltévénél dolgozni, ezt a munkát az egyetem mellett és után is megtartottam, így amikor a TV2 felkért, hogy menjek hozzájuk dolgozni, már 8 éve televízióztam. A döntés nagyon nehéz volt, szüleim tanácsát is kikértem, akik azt mondták, bár minden álmukat valóra váltottam azzal, hogy a családi orvosi hagyományt folytattam, sajnos az akkori magyar egészségügy helyzetében a saját gyereküknek nem tudják tiszta szívvel azt mondani, hogy maradjon ezen a pályán, ha van egy biztos másik lehetősége. Így döntöttem, és Budapestre költöztem. Az orvosi munka azóta is nagyon hiányzik, de a vele járó körülmények, amelyek azóta sem lettek jobbak, egyáltalán nem.

Hogyan van jelen a mindennapi életedben a gyógyítás?

Bár gyakorlatban nem folytatok gyógyító munkát, azonban egy ilyen orvosokkal túlzsúfolt családban szerencsére a témából nem lehet kiszakadni. Mivel a pszichiátria és pszichológia mindig is érdekelt, ezért pár évvel ezelőtt sikerült elérnem, hogy felvettek volna félállásban a Nyírő Gyula kórház pszichiátriájára dolgozni, hogy megszerezhessem a szakvizsgám. A lehetőségnek nagyon örültem, úgy éreztem, készen állok arra, hogy visszatérjek a televíziós munkám mellett az egészségügybe, azonban a szerződés aláírás előtt röviddel új hírműsorokat indított a TV2, így az esti adás mellett a csatornának már napközben is szüksége lett rám. Ez már túl sokat elvett volna a családomtól, ezért döntöttem úgy, hogy a terveimet nem adom fel, akkor viszont másik vágyamat teljesítem, elkezdem a pszichológia szakot levelező képzésben.

Milyen kihívásokat látsz ma Magyarországon a gyógyító nők előtt? Milyen pozitívumok és nehézségek vannak? Hogyan lehetne javítani az egészségügyben dolgozó nők helyzetét?

Ma Magyarországon gyógyításban dolgozni rendkívül nehéz. Amikor 1994-ben elkezdtem az egyetemet, azt mondták, mire a mi évfolyamunk 2000-ben végez, addigra a nagyon rossz egészségügyi helyzet rendeződni fog. Nos, akkor még senki nem gondolta, hogy nemhogy 2000-re, hanem a mai napig nem fog rendeződni, és még mindig tud lejjebb csúszni. A körülmények, a fizetés messze elmarad itthon az elvárhatótól, és sajnos politikai hovatartozástól függetlenül minden aktuális kormányzatnak egy olyan mostoha gyereke az egészségügy, amihez igazából és alapjaiban senki nem akar nyúlni. Ezért aki ma Magyarországon mégis gyógyítani akar, nagyon sok áldozatot kell hoznia, és talán célszerű időben előre gondolkodni azon, hogy legyenek lehetőségeink magánpraxis végzésére, vagy kiegészítő tanulmányokkal más kapukat is nyitva hagyni: Annak idején már negyedéves koromban elvégeztem másoddiplomaként az egészségügyi közgazdász és menedzser szakot, mondván akár még kórházigazgató is lehetek ezzel. Engem az életem teljesen másfelé vitt, de azt gondolom, ha ez a lehetőségem nem lett volna a tv-nél, akkor talán ennek a diplomának hasznát vettem volna, hogy bővítsem a lehetőségeimet. De mindezen túl azt gondolom, hogy gyógyítani egészen csodálatos dolog, sokáig sok mindent pótolni tud, de mindenkinek saját magához mérten kell időben eldöntenie, hogy mit és mennyit bír, mik a magánéleti, gyerekvállalási tervei, és ez alapján mérlegelni, hogy milyen szakirányt választ vagy milyen egyéb lehetőségeket teremt magának, ha menet közben mégis váltani akar.

Milyen pozitív gyógyító női példa szerepel az életedben a kihívások kezelésére?

Édesanyám szemész, gyermekszemész főorvos; nagynéném, akivel szintén szoros a viszonyom, gyermek gasztroenterológus professzor. Kicsi koromtól nagyon sokat voltam mindkettőjük munkahelyén, láttam hogyan és mennyit dolgoznak. Anélkül, hogy tudatában lettem volna, olyan példát láttam a munkájukhoz és a betegekhez való hozzáállásukkal, alázatukkal, ami egyértelművé tette, hogy csak ilyen becsületességgel és ilyen emberséggel lehet más, beteg emberekhez fordulni. Fogalmam sem volt, hogy a klinikai munka, a tudományos munkáik, az ügyeletek és a gyerekeik nevelése mellett hogy voltak képesek minderre, de attól a pillanattól, hogy az egyetemet elkezdtem és betegek mellé kerültem rájöttem, hogy a titok a hivatásunk igazi szeretetében van.

Milyen személyes tervei vannak a következő tizenöt évre vonatkozóan?

Szomorúan, de őszintén azt kell mondanom, hogy orvosként a magyar egészségügybe nem hiszem, hogy vissza fogok, és vissza szeretnék térni. Magamat ismerve nem hiszem, hogy ahogy 12 éve sem viseltem jól a rendelkezésre álló körülményeket, most elviselném. Azonban azt gondolom, hogy 40 évesen nem vagyok még lekésve arról, hogy a pszichológus diplomát megszerezve más módon segíthessek az embereknek. Engem mindig az emberekkel való foglalkozás érdekelt, ezért, bár a jelenlegi pszichológus képzésben igen nagy hangsúly van a kutatói oktatáson, engem a páciensekkel való személyes kapcsolat és a terápia érdekel. Szeretnék néhány terápiás módszert elsajátítani, és utána terápiával foglalkozni.