A kiégés női arca?

Számos vizsgálat tárgya a kiégés nemspecifikus sajátosságainak elemzése. Ezen kutatások arra keresnek magyarázatot, hogy vajon van-e különbség a gyógyító férfiak és nők emocionális kimerülésének, deperszonalizációjának és teljesítményvesztésének előfordulásában és mindebből következően mások-e a burnout-ra predesztináló korai jelek a két nem esetében.

Számos vizsgálat metaanalízisben való összegzése azt mutatja, hogy minden bizonnyal a nők esetében az emocionális kimerülés magasabb arányával, míg a férfiak esetében a deperszonalizáció gyakoribb előfordulásával kell számolni.

Egy igen érdekes holland hosszmetszeti vizsgálatban, 3 idődimenzióban (2002, 2004, 2006) vizsgáltak több mint 600 női és férfi háziorvost. A kutatás elsősorban a kiégésben jelentkező esetleges nemi különbségekre, valamint a burnout három dimenziójának kapcsolatára irányult. A felsoroltakon túl arra is különleges figyelemmel voltak, hogy más-e a kiégés „vezérmotívuma” a két nem esetében, vagyis melyik az a dimenzió, amelyik elsőként jelenik meg a kiégés folyamatában. Az első eredmények a korábbi vizsgálatokat támasztották alá: a nők esetében az érzelmi kimerülés, míg a férfiaknál az elszemélytelenedés volt a kiégés kulcsmotívuma.

Ám a longitudinális vizsgálat néhány fontos új eredményt is hozott. A férfiak esetében elsőként a deperszonalizáció jelenik meg, majd ez indukálja az érzelmi kimerülés megjelenését. A kiégés teljesítménycsökkenés dimenziója, úgy tűnik, független az emocionális kimerüléstől és a deperszonalizációtól. Vagyis a férfi orvosok esetében a hatékonyságérzetet nem befolyásolja sem az érzelmi kimerülés, sem pedig a betegtől való távolságtartás.

A nők esetében ugyanakkor a kiégés dimenziói „egymásra épülnek”: mindennek alfája és ómegája az érzelmi kimerülés, amely távolságtartáshoz (deperszonalizációhoz) vezet, majd megjelenik a munkával, képességekkel, kompetenciákkal való elégedetlenség, vagyis a teljesítménycsökkenés komponense. A férfiakéval szemben az orvosnői teljesítménycsökkenés szoros kapcsolatban áll mind az érzelmi kimerüléssel, mind pedig a deperszonalizációval.

A fenti eredményeknek nyilvánvalóan van elméleti és gyakorlati konzekvenciája is: az intervenciós programoknak fontos lenne figyelembe venniük a nemspecifikus különbségeket.

http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC3101180/pdf/1471-2458-11-240.pdf