Székely Zsófia – Női szerepek – az és/vagy kérdése Anyaság és/vagy karrier?

A régi provokatív kérdés, „anyaság vagy karrier” mára olyan bonyolulttá vált, hogy már a kérdést is nehezen tudjuk feltenni. Ma inkább a mikor és a hogyan kérdéseivel találkozunk, hiszen úgy tűnik, a modern nőhöz elválaszthatatlanul hozzátartozik a karrier. Mikor és hogyan illesszük hozzá az anyaságot? Illeszthetjük-e az anyasághoz a karriert? Karrier-e az anyaság? Mit nyer, és mit veszít, aki „elmegy” szülni?

A gyógyító foglalkozású nők különösen élesen találkoznak ezzel a problémakörrel, hiszen foglalkozásunk megköveteli a magasfokú empátiát, odaadó figyelmet, türelmet, a másik szenvedésének elviselését és megdolgozását – nagyjából ugyanazokat a képességeket, mint amit a gyereknevelés során kell megélnünk, fejlesztenünk. Tehát mintegy kettős teher nehezedik a gyógyító nőre – sem a munkahelyén nem tud „kikapcsolódni”, váltani egyfajta szerepben, és otthon sem vár rá nyugalom.

A szakmai ártalomról nem is beszélve: fejlődéslélektani (gyermekorvosi, orvosi, szülésznői, stb.) ismereteinket nem tudjuk otthagyni a munkahelyünkön, nehéz ’nem meglátni’, máshogy gondolkodni, elválasztani a munkát és a családot. Íratlan, mégis gyakran elhangzó elvárás a gyógyítóval szemben, hogy saját élete kiegyensúlyozott és példamutató legyen. A túl magas külső (és talán belsővé vált) elvárások pedig újabb stressz-forrást jelentenek.

Ez az egyszerű kifejezés: „elment szülni” sokmindent elárul, mit is gondolunk a modern nő szerepeiről. Az alapvető asszociációk, a közfelfogás, a szakmai vélekedés az, hogy a szülés és a kisgyermekes időszak elvon, kivon, eltávolít valamitől, és ha már beleestünk, minél hamarabb túl kell lenni rajta – mert lemaradunk valamiről. Ha nem is lemaradunk, de a munkát majd ott kell folytatnunk, ahol abbahagytuk, mintha mi sem történt volna bennünk.

Néhány multinacionális cég is rájött már arra, hogy a női munkaerő értékei csak növekednek azáltal, hogy kisgyermekek mellől tér vissza a munkába. Sokmindent megtanulnak és sokmindenben fejlődnek a nők a kisgyermekes időszak alatt, ami csakis előnyükre válik: teherbírás, megosztott figyelem, gyors döntéskészség, hogy csak a legalapvetőbbeket említsük. Sajnos ez a hozzáállás még nem általános.

Tudjuk, hogy az utóbbi évtizedekben az első házasságkötés és első gyermekvállalás életkora jelentősen kitolódott, az élettársi kapcsolatok sokkal gyakoribbak, egyre növekvő arányban születnek gyerekek házasságon kívüli (ma hazánkban 34%). Ezek (a nyugati országokban is tapasztalható) demográfiai változások jelzik, hogy az ezredforduló posztmodern kora, az individualizmus olyan átalakulási folyamatokat idéztek elő, melyek jelentősen átstrukturálják a társadalom alapvető egységét: a családot, a párkapcsolatokat és az egyéni értékrendet, gondolkodást is. Úgy tűnik azonban, társadalmunk számos szinten még mindig erősen patriarchális értékek mentén működik, amely csírájában fojtja el a nő személyiségfejlődését, önállósodását, valódi (kérdés persze, mi az, hogy valódi?) öntudatra ébredését. Mi magunk is férfi értékek mentén ítéljük meg magunkat, kettős mércét alkalmazunk saját magunkkal szemben is. A fejlődés első lépcsője mindig az önálló önmeghatározás, férfi-értékektől független önértékelés.

Hozzátartozik-e elválaszthatatlanul a nőhöz az anyaság? Jópár évtizede azon dolgozunk, hogy leválasszuk a biológiai kényszert magunkról, és saját magunk dönthessünk életpályánk felől. Ezzel a látszólagos (bár örvendetes!) szabadsággal azonban egyrészt többszörösére nőtt a feladat-teher, és közben devalválódott az anyaság is. Mintha sokszor csak szélsőségeket ismernénk: vagy teljesen elveszve, „főállású anyaként” élünk, vagy azt gondoljuk, ragaszkodva a munkánkhoz: „gyorsan essünk túl a szükséges távolléten”. Pontosan leképezi ezt a helyzetet a medikalizált szülés is: az anyává válás egyik legfontosabb mérföldköve orvosi eseménnyé vált, melyhez minden erőnkkel igyekszünk valami személyest, intimet kapcsolni. Ez az intézmény (ti. a medikalizált szülés) azonban nők tömegeit fosztja meg egy olyan, valódi fejlődési lehetőségtől, beavatástól, élménytől, ami nélkül  igen nehezen tudunk boldogulni bármelyik életünkben is – ez az élmény pedig a szülés a maga természetességében, a maga fejlődési feladataival. Persze sok minden „eredményre” lehet itt gondolni, ami meg is valósulhat – önismereti utak, belátások, válaszok néhány kérdésre, hogyan tudok együttműködni, átadni magam az új feladatnak, mire vagyok képes…

Ez így rendjén is van, de miért nem találjuk mégsem a helyünket? Miért van szükségünk rengeteg orvosi segítségre a szüléshez? Miért alakulnak ki tömegével a szülés utáni lelki bajok?

A gyógyító nőnek (is) egyik legfontosabb feladata ezen szerepek összehangolása – aki valamennyire is a személyiségével dolgozik, kénytelen fejlődni. Mert a szülés, a gyermeknevelés, anya-szerep olyan fejlődési lehetőség a nőnek, amelyet kár lenne elkótyavetyélni, ha már megadatott.

Szociodemográfiai adatok (és néhány gondolat) forrása:

Gregor Anikó: Mi lett veled feminizmus? A matriarchátustól a Girl-Powerig, V. rész.

http://kistaska.tatk.elte.hu/cikk.php?cikkid=352