A stressz, a stresszel való megküzdés és az egészség kapcsolata már sok-sok kutatás tárgyául szolgált. A legújabb vizsgálatok fókuszában az észlelés és a megküzdés áll: a stresszhelyzetek érzékelése és minősítése a stresszválaszokban ugyanis kiemelten fontos lehet. Egy friss longitudinális kutatás megerősíti mindezt: az Annals of Behavioral Medicine hosszmetszeti vizsgálata azt mutatja, hogy a mindennapi stresszhelyzetekre adott reakcióink (például veszekedés a partnerünkkel, közlekedési dugó) kulcsszerepűek abban, hogy valóban betegít-e bennünket a negatív esemény. A fent említett kutatásban a vizsgálati személyek naplót vezettek mindennapjaik történéseiről: gondosan feljegyezték, hogy milyen stresszkeltő eseményekkel találkoztak aznap, és ezekkel kapcsolatban milyen testi-lelki reakciók voltak (mit is éreztek, hogyan minősítették a helyzetet, mennyire voltak gyakoriak a negatív érzelmeik). A stressznapló kitér az otthoni és munkahelyi stresszhelyzetekre, a felvállalt és elkerült szituációkra és a helyzet minősítésére is.
10 év múlva fény derült az egészségi konzekvenciákra: azok, akik több negatív érzelemmel reagáltak a különféle stresszhelyzetekre, és akiknél ez az érzelmi állapot hosszabban fenn is maradt, azoknál egy évtized elteltével a krónikus betegségek szignifikánsan nagyobb arányban jelentkeztek! A kutatók tipizálták is ezeket a reakciókat: a problémákon hosszan rágódóak és a sokáig negatív érzelmi állapotban levők mellett kirajzolódik még egy csoport, amelyik „a helyén kezeli” a nehéz helyzeteket, és igyekszik minél pozitívabban kijönni még a leglehetetlenebb szituációkból is. Úgy tűnik, rövid- és hosszútávon egyaránt ők járnak jobban!
A napi bosszúságok tengerében érdemes elgondolkodnunk: muszáj annyi mindenen stresszelnünk? Lesz az adott problémának jelentősége egy hét, egy hónap vagy akár egy év múlva?